Egyre több a kullancs és egyre kevesebb a beoltott gyermek

A kullancsok kicsi, de rendkívül szívós állatok. Táplálék nélkül is képesek életben maradni akár több évig is a megfelelő körülmények között.

Sajnos idén, mivel enyhe telünk volt, még több kullancsra lehet számítani. Különösen az áprilistól júliusig tartó időszak veszélyes, de a kis, fekete, a pókfélék családjába tartozó élőlény okozta fertőzések esélye egész évben fenn áll.

Egészen pontosan két, nagyobb arányban előforduló, kullancsok által terjesztett fertőzésől beszélhetünk: a Lyme-kórról és a vírusos agyvelőgyulladásról. Míg a Lyme- kórt okozó baktérium ellen gyógyszeres kezelés alkalmazható, az agyvelőgyulladást csak tüneti kezelésekkel lehet gyógyítani, és súlyos szövődmények lépnek fel az esetek több mint 10 százalékában.

A súlyos lefolyású kullancsencephalitis (agyvelőgyulladás) tünetei a következőek: 39 fok fölötti láz, tarkómerevség, aluszékonyság, koordinációs zavarok, heves fejfájás, sőt hányással, szédüléssel és eszméletvesztéssel is járhat. Ritkább esetben előfordulhat az arcideg, a tarkó, a vállöv és a végtagok bénulása is.

tick

 

A szülők számára hasznos információ lehet, hogy a gyermekeknél a betegség eleje enyhébb lefolyású, tehát a tünetekből nehezebben lehet éppen a vírusos agyvelőgyulladásra gyanakodni. Egy svéd tanulmány szerint 124 neurológiai tünettel orvoshoz forduló 18 év alatti gyermekből 10-nél kullancs-encephalitist diagnosztizáltak.

A kullancs okozta szövődmények jelentős része megelőzhető lenne a védőoltással, s bár a Magyar Epidemológiai Központ is az ajánlott oltások között tartja számon, az átoltottság hazánkban igen alacsony: mindössze 5-15 százalékos. Ugyanez a szám a szomszédos Ausztriában 80 százalék körül mozog.

 

Terhesség alatt kimondottan nem szabad kockáztatni, mert a vírus nagyon veszélyes az anyára és a magzatra is. Ha a kismama nem élvez oltás okozta védettséget a vírusos agyvelőgyulladás ellen, tanácsos a terhesség ideje alatt kerülni azokat a helyeket, ahol nagy valószínűséggel a bőrünkbe mászhat kullancs. Manapság ez a kullancsok túlszaporodása miatt egyre nehezebben kivitelezhető, hiszen már a Margitszigeten is él egy igazán tetemes populáció.

Beoltottságtól függetlenül oda kellene figyelnünk a megelőzésre, a leghatékonyabb kirándulás előtt javasolt óvintézkedéseket korábbi hírlevelünkben olvashatták.

A kullancs okozta agyvelőgyulladás elleni védőoltás “kisokos”:

– A felnőttek( 16 éves kortól) és a gyermekek (1-15 éves korukig) más-más erősségű oltóanyagot kapnak

-Célszerű még a tél végefelé elkezdeni az oltások beadatását, mivel egy háromfázisú védőoltásról beszélünk.

– A második oltás az elsőt követő 1-3 hónapban adható be (a gyorsított séma esetén két hét után), a harmadik adag a második után 5-12 hónap múlva jár.

Ne feledjék, hogy a kullancs által terjesztett vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás 10 százalékban maradandó bénulással jár.

Akár ma is megkezdheti a védőoltások beadatását a FirstMednél.