Müller Judit – egy holisztikus szemléletű gyermekorvos

Newsletter - Aug 2014 Judit MullerDr. Müller Judit alig kevesebb, mint egy éve tartozik a FirstMed csapatához, gyermekorvosi és hematológusi képességeivel erősítve azt. Tanulmányait a Semmelweis egyetemen végezte, majd gyermekorvosi karrierjét az egyetem gyermekklinikáján kezdte, ahol máig adjunktusként dolgozik. Sok tapasztalata van nemzetközi környezetben, mivel dolgozott már Németországban, Ausztriában és Spanyolországban is. Vele beszélgettem a hátteréről, a Firstmedben töltött időről és a kedvteléseiről.

FM: Mondj pár szót magadról, és arról, hogy hogyan kerültél kapcsolatba a FirstMeddel!

MJ: 1996-ban végeztem a Semmelweis Egyetem általános orvosi karán és azóta is a Tűzoltó utcai klinikán, az egyetem 2-es számú gyerekklinikáján dolgozom. A FirstMeddel először bő 3 éve léptem kapcsolatba, mikor Bene Gabriella doktornő először keresett meg hematológiai konzílium céljából, úgyhogy néhány gyermek a FirstMedből már járt is nálam ott, mielőtt  2013 októberében idekerültem. Azóta hétfőnként heti rendszerességgel dolgozom itt, elsősorban gyermekorvosként, amit nagyon szeretek, mert csak itt van alkalmam ezen képességeimet is kamatoztatni. Azért egy-egy esetben hematológusként is szükség van rám, ilyen jellegű panasz felbukkanásakor természetesen a kollégák is megkeresnek.

FM: Miben más a Firstmednél dolgozni?

MJ: Sok összehasonlítási alapom nincs, mivel a FirstMed az első privát egészségügyi intézmény, ahol eddig dolgoztam a kórház mellett. A különbség a kettő között abban áll, hogy míg itt maximum 6 gyerekre jut idő 3 óra alatt, úgy a kórházban 22 gyereket vizsgálok meg ugyanennyi idő alatt, vagyis körülbelül 8 perc jut egy páciensre.

FM: Fontos a több idő?

MJ: Termnészetesen. Itt az időmbe az is belefér, hogy én vegyem le a vért a kis páciensről, vagy adjam be az oltást, amennyiben szükséges, illetve én végzem el a hozzá tartozó adminisztrációt is, míg ezek a kórházban más-más kollégára hárulnak. A FirstMednél így könnyebben kialakul a gondoskodás érzése mindkét fél részéről. Ez kicsit bensőségesebbé teszi az ellátást, ami megnyugtatólag hathat a kicsikre. Talán ezért is szeretnek bennünket ennyire és nem félnek visszajönni.

FM: Úgy tűnik, ez a felállás több aspektusból megéri neked.

MJ: Igen. Jólesik, mikor észreveszem, hogy egy-egy beteg kimondottan engem kér a következő alkalommal. Főleg a németajkúak választanak engem, mikor kiderül, hogy tudok németül, így a gyermek sem érzi magát kirekesztve, mikor róla beszélgetünk a szülőkkel, mert a saját anyanyelvükön történik mindez.

FM: Hematológus is vagy. Beavatnáld az olvasókat ebbe a szakmába is?

MJ: A hematológia a vérképző- és a nyirokszervek (a fehérvérsejtek, a vörös vértestek, a vérlemezkék, az erek, a csontvelő, az epe, a nyirokrendszer és a véralvadással kapcsolatos fehérjék) rendellenességeivel foglalkozik. Ha az ember vérével van probléma, akkor az az egész egészségére kihat. A leggyakoribb betegségek közé tartozik a vérszegénység, a vérzéses rendellenességek, mint a hemofília, a vérrögök, a rákos elváltozások, mint a leukémia, a limfóma, vagy mieloma.

A leggyakoribb hematológiai probléma az a vashiányos vérszegénység. Itt, a FirstMednél viszont gyakran van alkalmam találkozni olyan betegségekkel is, melyek a magyar populációra nem jellemzőek. Nemrég járt nálam egy afrikai család, ahol a gyermek olyan betegségben szenvedett, ami a családjában többször is előfordult, tehát öröklődő volt, de maguk sem tudták pontosan mi az. Itt állítottuk fel a pontos diagnózist. Az öröklődő betegségek általában nem súlyosak. Folyamatos kontrollt igényelnek, de nem életveszélyesek.

FM: Mi vonzott ehhez a szakhoz?

MJ: Azért választottam a hematológiát kiegészítésként, mert itt a gyerekekkel teljesen más a kapcsolat a betegségek krónikus jellege miatt. Hosszú kezelést igényelnek, így bensőségesebb kapcsolat alakul ki a gyerekekkel és a családjukkal. Arra azért ügyelek, hogy ne menjek túl messze a kötődésben, de mindig jólesik, mikor egyszer-egyszer visszajönnek hozzám a kis betegeim az érettségi képeikkel.

FM: Mi érdekel még?

MJ: Az orvostudomány mellett a test-lélek-szellem együttes terápiája is érdekel. Már akár az egyetemen is fel lehet írtakozni ilyen jellegű szakkolégiumokra. Például az akupunktúra már egyre kevésbé számít alternatív gyógymódnak, hisz egyes hatásai már a nyugati orvosi társadalom körében is bizonyítottak és elfogadottak. A páciensek egyre nagyobb számban érdeklődnek a holisztikus szemléletmód iránt. Ezt az úgynevezett alulról jövő kezdeményezést nem lehet már figyelmen kívül hagyni. Ellenállni még lehet, de egyre nagyobb a nyomás a páciensek részéről, így érdemes ismerni a holisztikus megoldások körét is. Ha belegondolunk, nem is olyan régen még természetesnek számított, hogy a falvakban az orvos, a pap és a tanító együtt tartották rendben a lakókat. Ismerték a gyógynövényeket, amiket egyébként ma a gyógyszergyárak is használnak. Én azt választottam, hogy visszatérek a gyökerekhez, s szabadidőm nagyrészében ezzel foglalkozom. Egy holisztikus szemléletű orvos persze akkor lehet csak autentikus, ha magára is vigyáz. Én az energiáimat a Normafánál való futással kapom vissza. Ott töltődöm fel igazán, mindenkinek ajánlom.

Dr. Müller hétfő délutánonként rendel a FirstMednél. A magyar és az angol mellett németül is beszél.