Okroska – orosz nyári leves

Newsletter July 14 - OkroshkaMikor orosz feleségem először javasolta, hogy főzzünk okroskát, nem nagyon tudtam, mit is gondoljak. A borsch-ról már hallottam, de azon kívül nem ismertem más orosz levest. Amint kiderült, ez egy elég különös étel, főleg a lé alap, a kvász miatt. A kvász egy másik orosz csemege, egy barna-, vagy feketekenyér alapú ital, amit itthon az Arbat Orosz Delikátesz boltokban lehet kapni.

Az okroska a kroszit szóból ered, ami kis darabokba tördelést jelent. Ez a kvászon kívül többféle zöldségből, húsból, főtt krumpliból és tojásból álló erősen fűszerezett leves. Alapjában véve kis darabokra aprított salátáról van szó, amibe bármit beletehetünk. Nyugodtan változtassa meg az alábbi receptet is ízlése szerint, én a feleségem alapreceptjét a saját ötleteimmel kiegészítve adtam alább közre.

4-6 személyre.

Zöldséges alap:
– 2 közepes főtt krumpli lehűtve, felszeletelve,
– 1 uborka, felkockázva,
– 1 kis vöröshagyma apróra vágva.

Ezen kívül még:
– 4 nagy kemény tojás,
– 25-30 dkg csirkemell, sonka vagy párizsi

Ízesítsük apróra vágott kaporral és petrezselyemmel, de dúsíthatjuk még a levest ízlés szerint sóval, tejföllel, majonézzel, tormával, esetleg újhagymával.
 
A fenti hozzávalókat jól keverjük össze, majd osszuk szét a tányérokon, és öntsük rá a kvászt. 
 
Élvezze az egyedülálló orosz ízvilágot! 
Írta: Liam Crow