Téli depresszió

Newsletter - Dec.13 SADMostanában kifejezetten lehangolt, kedvetlen? Teljesen kimerültnek érzi magát, és már azok a dolgok sem érdeklik, amik régen boldogsággal töltötték el? Legszívesebben csak aludna, vagy enne? Ha magára ismert a leírás alapján, vagy az olvasottakról esetleg egy ismerőse jutott eszébe, valószínűleg szembesült már a szezonális hangulati zavarral. Ezt a fajta depressziót az angol szakirodalom „SAD”-ként (seasonal affective disorder) említi – maga a szó is azt jelenti, hogy: szomorú.

A depressziónak ezt a típusát téli depresszióként is említik, mert a tünetek késő ősszel jelentkeznek és a tavasz beköszöntével múlnak csak el. A szezonális depressziót leginkább a rövidebb nappalok és hosszabb éjszakák által előidézett napsütés hiánnyal szokták összefüggésbe hozni. Egy népszerű – bár nem bizonyított – elmélet szerint a fény stimulálja a hypothalamus-t, azt az agyrészt, mely az étvágy, az alvás, és a hangulat szabályozásáért felelős – ezen funkciók mevgáltozása pedig alapvető része a téli depressziónak.

A téli szezonális hangulatzavar jellemző tünetei:

  • depresszió

  • reménytelenség érzése

  • szorongás

  • csökkent energiaszint

  • fáradtság vagy lelassultság érzése

  • szociális elszigetelődés

  • túlzott alvásigény

  • korábban kedvelt dolgok iránti érdeklődés elvesztése

  • az étkezési szokások megváltozása, különösképpen erős sóvárgás a szénhidrátokban gazdag ételek iránt

  • súlygyarapodás

  • koncentrálási és döntéshozatali nehézségek

Ha úgy gondoljuk, hogy valamelyik családtagunk, vagy mi magunk depresszióban szenvedünk, fordjuljunk segítségért! Ha úgy érezzük, korábban is voltunk már hasonló helyzetben, ne gondoljuk azt, hogy ismét csak egy nehéz időszakon megyünk keresztül, és egyedül kell megküzdenünk a helyzettel! Tegyünk határozott lépéseket azért, hogy egész évben pozitív közérzetünk, és elegendő motivációnk legyen! Első lépésként, probáljuk ki az alábbi tanácsokat, melyektől esetleg jobban érezhetjük magunkat.

Aludjunk eleget! Bár ez nagy kihívást jelenthet, igyekezzünk se nem túl keveset, se nem túl sokat aludni! Az évek során már valószínűleg sikerült kitapasztalni, hogy körülbelül hány óra alvás szükséges a kipihent, energikus állapot eléréséhez (ez körülbelül 7-9 óra alvást jelenthet). Télen mindenképpen igyekezzünk ezt betartani!

Táplálkozzunk egészségesen és kiegyensúlyozottan! Ha télen nehéznek bizonyul a friss zöldségek és gyümölcsök beszerzése, vegyünk fagyasztottat! Előfordulhat, hogy szinte csak szénhidrátok után sóvárgunk, de ilyenkor is törekedjünk a változatos étkezésre, mely által elegendő fehérjét és telítetlen zsírokat is juttatunk a szervezetünkbe!

Mozogjunk sokat, és igyekezzünk olyan dolgokat csinálni, amik boldogságot okoznak! Bár hihetetlenül nehéz feladatnak tűnhet egy sötét, hideg reggelen kibújni az ágyból – de ha kellemes környezetben, jó emberek társaságában tesszük mindezt, látni fogjuk, hogy tényleg megéri. Használjuk ki a nappali órákat, és töltsünk minél több időt a szabadban! A testmozgás endorfin hormonokat termel, amit sokan ”boldogság hormon”-ként ismernek, ez pedig természetes gyógyírként hat szervezetünkre és javítja kedvünket.

Ne fogyasszunk alkoholt, drogokat, vagy egyéb gyógyszereket, amiket nem nekünk írt fel az orvos! Az ilyen szerek használatával felmérhetetlen károkat okozhatunk környezetünknek és saját magunknak. Nagyon veszélyes ezek használata, mert súlyosbíthatják a depressziót, növelhetik az öngyilkossági hajlamot, arról nem is beszélve, hogy komoly fenyegetést jelentenek testünk és elménk általános egészségére.

Ha tüneteink nem múlnak el, mindenképpen forduljunk szakemberhez, és egyeztessünk időpontot háziorvosunkal! Orvosunk a vizsgálat során kizárja a hormonális vagy egyéb fizikális elváltozást, szükség esetén pedig antideppreszáns gyógyszereket, esetleg további orvosi vagy pszichiátriai ellátást javasolhat. A téli depresszió komoly betegség, de megfelelő ellátás mellett kezelhető. Nagyon fontos viszont, hogy időben felkeressük háziorvosunkat.

A téli depresszió egyre gyakoribb rendellenesség, és bár legtöbbször a huszonéves nők körében fordul elő, a férfiakat és gyermekeket egyaránt érintheti. Ez a kimerítő és lehangoló rendellenesség igen kellemetlen, de a megfelelő ellátás mellet kezelhető. Még ha úgy is érezzük, hogy már elhatalmasodott rajtunk a depresszió, ne próbáljuk meg egyedül kibírni! Kérjünk segítséget: osszuk meg gondunkat a szeretteinkkel, és beszélgessünk orvosunkal.

Amikor túl kevés napfény ér minket, szervezetünkben kialakulhat D-vitamin hiány is. A D-vitamint napfény-vitaminnak is hívják, mivel a bőrt érő napsugárzás hatására termeli szervezetünk. Vannak ételek, mint például bizonyos halfajták, halmáj olajok és a tojássárgája, melyek hasznos D-vitamin források, de csupán az ilyen ételek fogyasztásával szervezetünk nem jut elegendő D-vitaminhoz. A téli hónapokban egy felnőtt napi adag 1000-2000 IU/d, melyet szinte lehetetlen étrend kiegészítő nélkül teljesíteni. A D-vitamin hiány kezelése fontos az egészséges, erős csontokhoz, valamint szervezetünk számos más részére is pozitív hatással lehet: ilyen például az immunrendszer, az izmok, a szív és az érrendszer. Ugyancsak kimutatták, hogy depressziós betegekben gyaroribb az alacsony D-vitamin szint.

Mikor ellenőrizte utoljára D-vitamin szintjét? Jöjjön el klinikánkra és vegyen részt a FirstMed D-vitamin szűrésén!

Tudta?

A sötétebb bőrű emberek körébben gyakran előfordul a D vitamin hiány, mivel a melanin pigmentek csökkentik a D-vitamin termelődést. Azok, akik testtömeg index (BMI) szintje meghaladja a 30%-ot, az általánosnál is gyakrabban szenvednek D-vitamin hiányban.