Az egészségügyi rendszer Magyarországon – orvosi ellátás Budapesten

Gyakorlati útmutatónk egyszerűen összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat Magyarország állami és magánegészségügyi rendszerének működéséről. Segítséget nyújt abban, hogy eldöntse, hogy betegség vagy sérülés esetén hova forduljon orvosi ellátásért Budapesten.

Hogyan működik az egészségügyi rendszer Magyarországon?

Magyarország megfelelő egészségügyi ellátást biztosít az országba látogató külföldiek számára. Ha egy külföldi személy itt tartózkodása során megbetegszik vagy megsérül, a magyar kormány fedezi az állami gyógyintézetekben végzett kezelésének költségeit. Fontos leszögezni, hogy ez csak akkor érvényes, ha hazájának külön megállapodása van Magyarországgal. Nemzetközi egészségbiztosítás, vagy utasbiztosítás nélkül saját zsebből kell fizetnie a kezelésért.

A magyarországi állami egészségügyi rendszerről

Magyarország egészségügyi ellátórendszere egy államilag működtetett program, amelyet adóhoz hasonló társadalombiztosítási járulékokból finanszíroznak. Emiatt a magyar állampolgároknak, valamint a helyi cégnél alkalmazott külföldieknek vagy a diákoknak nem kell fizetniük ellátásukért az állami tulajdonú egészségügyi intézményekben. Egyes gyógyszerek, orvosi felszerelések vagy extra szolgáltatások igénybevétele viszont költségekkel járhat.

Európai Uniós állampolgárok rövid idejű magyarországi tartózkodásuk alatt az Európai Egészségbiztosítási Kártya (EEK) felmutatásával egészségügyileg szükséges gyógykezelést ingyenesen vehetik igénybe az állami intézményekben. Ez azonban csak olyan sürgős egészségügyi problémákra vonatkozik, amelyek nem várhatnak a hazatérésig, mint egy akut betegség vagy sérülés.

Az EEK továbbá jogosít várandóssággal, szüléssel vagy krónikus betegséggel kapcsolatos orvosi ellátásra is. A kártya nem helyettesíti az utasbiztosítást, és nem foglalja magában a magánklinikai vagy egyéb kezeléseket – csak az állami intézmények által nyújtott, egészségügyileg szükséges ellátást tartalmazza. Ez azt jelenti, hogy ha például Budapesten balesetet szenved vagy súlyosan megbetegszik, és megfelel a fenti feltételeknek, akkor az állami kórházban térítésmentesen látják el.

Azoknak a külföldieknek, akik államközi szerződés alapján nem vehetnek igénybe ingyenes állami egészségügyi ellátást, magán utasbiztosítást kell kötniük Magyarországra való beutazás előtt, különben saját zsebből fizethetik költségeiket. Ha az EU-n kívüli országból érkezik Magyarországra, és orvoshoz kell fordulnia, ellenőrizze, hogy utasbiztosítása a sürgősségi elsősegélynyújtáson kívül más egészségügyi ellátásra is nyújt-e fedezetet.

Orvosi ellátás Budapesten

Betegség vagy sérülés esetén sokféle állami és magánegészségügyi intézmény biztosít orvosi ellátást Budapesten. Az állami ellátás igénybevétele ingyenes a helyiek számára, és az utazási biztosítók általában ezt a kezelést fedezik – ennek eredményeképpen ezek az intézmények gyakran túlzsúfoltak.

Az állami egészségügyi szolgáltatók mellett magánrendelők széles skálája kínál megbízható szolgáltatást azoknak, akik ezt választják, vagy akiknek a költségét magán egészségbiztosításuk fedezi. Felmerülhet a kérdés, hogy miért döntenek még a helyiek is úgy, hogy inkább fizetnek a budapesti magán gyógykezelésért, ahelyett, hogy az állami rendszeren keresztül ingyenesen vennék igénybe az ellátást.

Milyen előnyöket nyújt a magánegészségügyi ellátás?

Egy magánegészségügyi intézmény előnye a jóval rövidebb várakozási idő, szélesebb szakorvosi kör és a kényelmesebb, korszerűbb szolgáltatások. Számos magánklinikán kaphatunk orvosi ellátást Budapesten, néhány intézménynél akár fekvőbeteg-ellátást is. Az alábbiakban részletezzük azokat a legfontosabb szempontokat, amelyeket ajánlott figyelembe venni az egészségügyi szolgáltató kiválasztásakor.

Törje át a nyelvi korlátokat

A külföldről Budapestre látogató számára valószínűleg az jelenti a legnagyobb nehézséget, hogyan magyarázza el érthetően, hogy mik a tünetei. A magyar állami egészségügyi intézményekben alig találni angolul beszélő szakembert. Ha nem beszéli a nyelvet, még egy időpontkérés is nehézkes lehet. Előfordulhat, hogy nem tudja leírni problémáját az orvosnak, és nem érti meg őt teljes mértékben. Még ha valamennyire képes is kommunikálni, pontosan szeretné tudni a diagnózist és a tanácsokat.

A FirstMednél mindenki folyékonyan beszél angolul, ami megkönnyíti, hogy a szükséges ellátást megkapja a vizit egyeztetésétől kezdve a komplex vizsgálatokig. Ha nem angol nyelvű országból érkezik, érdeklődjön – előfordulhat, hogy dolgozik nálunk olyan orvos, aki beszéli a nyelvét. Problémáit szabadon elmondhatja, és tüneteit alaposan és lelkiismeretesen kivizsgáljuk. Orvosa rászánja az időt, hogy elmagyarázza diagnózisát és a tervezett kezelést, és olyan nyelven válaszol kérdéseire, amit megért.

Megbízható orvosi ellátás Budapesten

Amikor az elsődleges kezelőorvos további diagnosztikai vizsgálatokat vagy szakorvosi kezelést rendel el, előfordulhat, hogy ehhez egy másik intézményt kell felkeresni. Az állami rendszerben csak területileg illetékes orvost vagy olyan kórházi kezelés vehető igénybe ingyenesen, ahová az orvos beutalót ad.

Egy magánklinikán megtalálhatja a számára legmegfelelőbb ellátást, és eldöntheti, melyik orvos a szimpatikus számára. A FirstMednél a háziorvosok mellett több mint 20 szakrendelés és különféle házon belüli szűrővizsgálatok vehetőek igénybe felnőttek és gyermekek számára, angolul beszélő orvosokkal.

Ha rossz érzése támad egy egészségügyi szolgáltatóval kapcsolatban, vagy egy újabb szakvéleményt szeretne kérni, a FirstMednél az igényeinek megfelelő, lehető legjobb és legpontosabb kezelést kaphatja. Törődünk aggodalmával, és gondoskodunk arról, hogy megőrizze vagy javítsa egészségét.

Rövid várakozási idő

A magyarországi állami egészségügyi intézményekben hosszú várólistákra lehet számítani, hogy időpontot kapjon egyes szakrendelésre. A várakozási idő szakterülettől függően akár több mint két hónap is lehet, friss felmérések szerint. Ami a szakellátást illeti, a versenyszférában ez közel egyharmadával rövidebb a közszférához képest. 2022-ben a szakorvosi és diagnosztikai vizsgálatokra 8 nap, míg a közszférában 30 nap az átlagos várakozási idő. 

Ezen túlmenően, egy felmérés szerint az állami ellátásban, még ha van is időpontja, ez nem feltétlenül jelenti, hogy időben be is jut az orvoshoz. A közegészségügyben a betegek átlagosan 25 percig ülnek a váróteremben, hogy azután 13 percig kezeljék őket. A magánegészségügyben ezzel szemben a betegek átlagosan 10 percet várnak az orvosi vizsgálatra, és több mint 20 percig kezelik őket.

A várakozás időbe telik, és azzal is járhat, hogy egy másik alkalommal vissza kell térnie, ami késleltetheti a fontos diagnózisokat és kezeléseket. Ez egy másik oka annak, hogy a külföldiek és a helyiek egyaránt előnyben részesítik a magánegészségügyi szolgáltatókat Magyarországon.

Modern rendelők

Ha gyógykezelést keres Budapesten, a lehető legjobb ellátást szeretné megkapni. A magánegészségügyi szolgáltatók széles kínálatával pedig biztos lehet benne, hogy igényeit kielégítik.

A magánrendelők fejlettebb felszereléssel és létesítményekkel rendelkeznek, mint az állami egészségügyi intézmények, mert megengedhetik maguknak. Ezért orvosaik és ápolóik az általuk használt magas színvonalú orvosi berendezéseknek köszönhetően jobban tudják ellátni pácienseiket.

Bár az állami tulajdonú intézmények jól felszereltek, általában nem annyira modernek, mint a magánrendelők. A kormánynak nagyobb pénzügyi korlátai vannak, ezért tud annyi kórházat építeni vagy orvosi gépet vásárolni, mint azok a magáncégek, amelyeknek több pénzük van.

A FirstMednél tudjuk, hogy amikor az egészségről van szó, fontos, hogy a beteg jól érezze magát – így a gyógyulásra koncentrálhat. Küldetésünknek tekintjük, hogy a lehető legjobb rendelőket és kezeléseket biztosítsuk. Ezért felszereltük klinikánkat a legmodernebb készülékekkel, amelyekkel betegeink a leghatékonyabb kezelést kaphatják.

Hogyan csökkentheti a magán egészségügyi ellátás költségeit?

Míg bizonyos feltételek teljesülése esetén az állami egészségügyi ellátás ingyenes, a magánellátás költsége azonban akadályt jelenthet. Ez a költség jelentősen csökkenthető, ha magán egészségbiztosítással rendelkezik.

Kedvező árú orvosi ellátás Budapesten magán egészségbiztosítással

Egy magánegészségügyi szolgáltató segíthet a gyors, minőségi orvosi ellátás zökkenőmentes megszervezésében. A magán egészségbiztosítás pedig akár a teljes költségét is fedezheti! A biztosítási csomag kiválasztásakor mindig ellenőrizze, hogy milyen előnyöket nyújt, és hogy több vagy kevesebb fedezetre van-e szüksége. Egyes kötvények teljes mértékben fedezik költségeit, míg mások több-kevesebb önrészt igényelhetnek.

Csak annyit kell tennie, hogy időpontfoglaláskor jelezze a klinikának, ha rendelkezik magán egészségbiztosítással. Adja meg biztosítója nevét, és küldje el a biztosítási kártya másolatát és születési dátumát, hogy ellenőrizni tudják, elfogadhatják-e a biztosítást.

A FirstMed Budapest több mint 110 biztosítóval áll szerződésben. Ennek köszönhetően közvetlenül a biztosítónak számlázhatunk, így anélkül távozhat, hogy ki kellene nyitnia pénztárcáját. Abban az esetben, ha a biztosítását nem tudjuk elfogadni, átadjuk betegeinknek a szükséges dokumentumokat, melyekkel maguk nyújthatják be térítési igényüket.

A FirstMed speciális ajánlatai és egészségbérletei

Ha nincs magán egészségbiztosítása, vagy magas az önrésze, a FirstMed-nél kedvező megoldásokat kínálunk magasan kvalifikált orvosaink által nyújtott kezelések széles skálájához. Magyaroknak és Magyarországon hosszabb ideig tartózkodó külföldieknek egyaránt ajánljuk költséghatékony egészségcsomagjainkat, melyekkel kedvező éves díj ellenében tudunk gondoskodni egészségéről. Speciális csomagokat kínálunk továbbá kismamáknak és az elsőéves csecsemők egészségügyi vizsgálatához.

Összegzés

Aki távol van hazájától, nehezen tudhatja, hová forduljon orvosi kezelésért. Ha orvoshoz kell mennie, nem aggódhat amiatt, hogy beszél-e angolul vagy sem. Kötöttségek nélkül szeretné megbeszélni tüneteit. Ha közös nyelvet beszélnek, az nagyban befolyásolhatja, hogy az Ön igényeinek megfelelő kezelést kap-e vagy sem. Fellélegezhet, ha tudja, hogy a FirstMed, egy teljes körű szolgáltatást nyújtó, angolul beszélő járóbeteg-klinika gondoskodik Önről, amíg külföldön tartózkodik. Készüljön fel mindenre, ami otthonától távol történhet – bármi legyen is az!

Tudjon meg többet szolgáltatásainkról, és kérjen időpontot itt.