A 6-12 év közötti gyermekek átlagosan 12-szer kapnak el különböző megfázásos eredetű betegségeket minden iskola évben, mint az idősebb diáktársaik, akiknél ez a szám nagyjából lefeleződik. Amellett, hogy a szülők sem szeretik látni, amikor beteg a gyermekük, számos más negatív hatása is van egy-egy ilyen lebetegedésnek:
- elmulasztott tanórák, lemaradás a tananyagban,
- szülők kiesése a munkából,
- testvérek esetében fennáll a veszély, hogy megfertőzik egymást, vagy akár a szülőket is.
A legegyszerűbb módja, hogy távol tartsuk gyermekeinktől a kórokozókat, ha megtanítjuk őket arra, hogyan kerüljék el az ilyen fajta veszélyeket. Ezek a “leckék” mindig úgy kezdődjenek (és végződjenek), hogy “sose felejts el kezet mosni!”.
A kórokozók közösségekben sokkal gyorsabban terjednek. Egy fiatal gyermekekkel teli osztályteremben sűrűn előfordul, hogy a diákok megérintik egymást, a szájukat, az orrukat, és ezzel egyszerűen megfertőzhetik a másikat, de emellett egy-egy érintés okozhat még szem- vagy torokgyulladást is, főleg a hűvösebb téli napokon.
Emily S. az Budapesti Amerikai Iskolából pontosan tudja mit és hogyan csináljon, hogy a zordabb téli időjárás esetén is egészséges maradjon, és ne kelljen elmulasztania egy napot sem az iskolából. “A kézmosás a legnagyobb segítség a baktériumok ellen – mondja. Ez volt az egyik legelső dolog, amit az iskolába menetel előtt megtanultam.”
A legegyszerűbb lépések, hogy távol tartsunk magunktól a fertőzéseket:
- ne igyunk közvetlenül a csapból, illetve senki után sem olyan pohárból, amit előtte már használtak,
- használjunk kézfertőtlenítőt, főleg étkezések előtt. A menzás tálcák sajnos a fertőzések táptalajai.
- reggelizzünk mindennap változatosan, vitamindúsan, és ne feledkezzünk meg a napi C-vitamin bevitelről sem.
- köhögéskor és tüsszentéskor takarjuk el a szánkat, így elkerülhetjük a baktériumok gyorsabb terjedését.
- aludjunk eleget, ez ugyanis erősíti az immunrendszerünket. Alvás szakértők szerint egy 12 éves kor alatti gyermek számára napi 10-11 óra alvás szükséges.
A következő hetekben újra elkezdődik az iskola. Ne feledkezzen meg az iskola előtti gyermekorvosi vizitről FirstMed-es kezelőorvosuknál, hiszen így tiszta képet kaphat gyermeke egészségi állapotáról, illetve iskolaérettségéről is. A vizsgálat kiváló lehetőséget biztosít a hiányzó és szükséges oltások pótlására is. Kérjük hívja központi vonalunkat időpontegyeztetés céljából.
Hűvösvölgyi klinikánk közel helyezkedik el a legtöbb nemzetközi iskolához és óvodához, így szeretnénk a figyelmükbe ajánlani kedvezményes iskolaérettségi vizsgálatunkat, melyet szeptember és október hónapban vehetnek igénybe 50%-os kedvezményes áron! Bővebb információkért, és regisztrációért kérjük kattintson ide.