Keresés
Keresés
Close this search box.

A prosztatarák tünetei, megelőzése és korai felismerése

A férfiak rákos megbetegedésének MÁSODIK leggyakoribb oka a prosztatarák!

Novemberben a férfiak egészségét érintő komoly problémákra, elsősorban a prosztata betegségeire hívjuk fel a figyelmet. Közülük a legveszélyesebb a prosztata rosszindulatú daganata, amely ma már szűrhető és jól gyógyítható, ha időben észlelik.

Az Ausztráliából kiinduló mozgalom, a Movember célja, hogy prosztatarák korai felismerésének fontosságát széles körben ismertté tegye. Neve az angol mustache (bajusz) és november szavakból tevődik össze – ebben a hónapban azok a férfiak, akik részt vesznek a mozgalomban, bajuszt növesztenek, és a nők kiállnak azért, hogy támogassák őket.

A prosztatarák korán diagnosztizálható és ebben a stádiumban még sikeresen kezelhető, ezért fontos tudni, hogyan ismerhető fel a betegség.

A prosztatarákra utaló tünetek

Ennek a betegségnek korai stádiumban nincsenek tipikus tünetei, ezért is szükséges a szűrővizsgálatokon való részvétel, mellyel a betegség kimutatható. A korai felismerés kulcsfontosságú, mivel a túlélési esély nagyon magas, ha időben észlelik.

Előrehaladottabb stádiumban a jelei és tünetei lehetnek az alábbiak:

  • A szokásosnál gyakoribb vizeletürítés, vagy nehezen induló vizelés;
  • Hólyagürítési nehézség;
  • Vér a vizeletben vagy a spermában;
  • Fájdalom a hát alsó részén, a csípőben vagy a medencében, amely néhány nap pihenés után sem múlik el.

Természetesen bármilyen felmerülő panasszal forduljon bizalommal urológus orvosához.

A prosztatarák fő kockázati tényezői

  • Életkor: A férfiak életkorának növekedésével emelkedik a prosztatarák kialakulásának kockázata, mely valószínűsége 50 éves kor után minden évben 10%-kal nő.
  • Családi anamnézis: Azok a férfiak, akiknek vér szerinti férfi családtagja (pl. szülő, testvér vagy gyermek) prosztatarákban szenved, vagy női családtagjánál 55 éves kora előtt mell- vagy petefészekrákot diagnosztizáltak, fokozottan ki van téve a prosztatarák kialakulásának.
  • Táplálkozás: A magas vörös hús-, valamint alacsony gyümölcs-, zöldség- és teljes kiőrlésű gabonatartalmú ételek fogyasztása megnövelheti a betegség kialakulásának kockázatát.
  • Elhízás: A túlsúlyos vagy elhízott férfiaknál nagyobb valószínűséggel alakul ki ez a betegség, mint a normál testsúlyúakban.
  • Etnikum: Az afroamerikaiak és más afrikai felmenőkkel rendelkező férfiaknál nagyobb valószínűséggel alakul ki, mint a fehér férfiaknál, az Egyesült Államok Nemzeti Rákkutató Intézete (NCI) szerint.

Fontos a megelőzés és a korai felismerés

Előzze meg a prosztatarák kialakulását egészséges életmóddal. Ebbe tartozik többek között a kiegyensúlyozott, gyümölcsökben és zöldségekben gazdag étrend, az egészséges testsúly megőrzése, a rendszeres testmozgás és a dohányzás kerülése.

A prosztatarák szűrése a korai felismerés fontos része. A szűrés gyakran feltárja a rákos megbetegedést, mielőtt azok elég nagyra nőnének ahhoz, hogy tüneteket okozzanak, vagy mielőtt a prosztata mirigyén túlra terjedjenek.

Az Európai Urológiai Szövetség ajánlása szerint 45 éves kortól javasolt a rendszeres szűrés.

Prosztatarák - Fontos a korai felismerés

A prosztatarák diagnosztizálása

A szűrővizsgálatok vérvétellel történő prosztata specifikus antigén (PSA) szint meghatározásból és fizikális vizsgálatból állnak. Az emelkedett PSA-szint jelzi a prosztata betegséget: prosztatarák, prosztatagyulladás vagy jóindulatú megnagyobbodás. A vérvételt fizikális vizsgálat egészíti ki, ami nem jár fájdalommal.

Amennyiben az emelkedett PSA szint vagy a fizikális vizsgálat során felmerül a prosztata rosszindulatú betegségének gyanúja, akkor az urológus ultrahang, MR és szükség esetén szövettani vizsgálatot rendel el.

Hogyan történik a prosztata vizsgálata?

Prosztatarák szűrés - manuális vizsgálat Manuális vizsgálat: A prosztata végbélen keresztül történő manuális vizsgálata szintén elkerülhetetlen velejárója a betegség megelőzésére irányuló rákszűrésnek. Gyakran kellemetlennek találják, de fájdalommal nem jár. Az orvos a vizsgálatot diszkrécióval és kíméletesen végzi.

Prosztatarák szűrés - ultrahangUltrahang: Az ultrahangos vizsgálat rendkívül pontos képet és azonnali visszajelzést ad a prosztata állapotáról. Ezáltal a még tüneteket nem produkáló prosztatarák is nagy valószínűséggel kiszűrhető, sőt a betegség gyanúját keltő elváltozások is hatékonyan orvosolhatók.
Az ultrahangvizsgálat telt hólyag esetén végezhető el sikerrel, ezért a szűrővizsgálatra érkezés előtt fogyasszon bőven folyadékot, azonban tartózkodjon a vizeletürítéstől.

Prosztatarák szűrés - labor vizsgálatLabor: A vérből a diagnosztikai módszerek fejlődésének köszönhetően kimutatható a PSA. A vizsgálat megbízható, nem fordulhat elő, hogy kialakulóban lévő betegséget nem jelez azonnal.
Az intenzív fizikai testedzés, a hosszú ideig tartó kerékpározás, a prosztatamasszázs, a végbélen át történő prosztata vizsgálat és a nemi aktus megemelheti a PSA értékeket, ezért PSA-vizsgálat előtti két napban javasolt tartózkodni ezektől a tevékenységektől.

Összefoglaló

A prosztatarák miatti halálozás kockázata egyharmaddal alacsonyabb azoknál a férfiaknál, akik rendszeresen járnak prosztata vizsgálatra. 50 év felett minden férfinak szükséges évente kombinált szűrővizsgálaton részt venni, amely az urológus által végzett fizikai, és a PSA-szint ellenőrzéssel együtt történő összetett vizsgálat. Különösen fontos a rendszeres szűrővizsgálat, ha a családban korábban már előfordult ez a megbetegedés, ebben az esetben már 45 éves kortól ajánlott az ellenőrzés.

A FirstMed urológusai és radiológusai készséggel állnak rendelkezésére, ha bármilyen kérdése van a prosztata betegségekkel és azok vizsgálatával kapcsolatban.

Nyitvatartás:
Hétfő – Péntek 8:00 – 20:00
Szombat – Vasárnap 9:00 – 15:00
24 órás elérhetőség

Kérjen időpontot:
A +36‑1‑224‑9090 telefonszámon
a nap bármely szakában,
vagy e‑mail útján.